Zsinegvirág

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Egy egyszerű, de elragadó virág elkészítési módját szeretném veletek ma megosztani. Bármilyen méretben könnyen elkészíthető, így a szalvétától kezdve a köszönőajándék dobozán át bármit díszíthetünk vele.

Amire szükségünk lesz: spárga, vékony karton, kézműves ragasztó, gombostűk, egy stoppoló tű, elég nagy lyukkal ahhoz, hogy a zsineget át tudjuk rajta fűzni, valamint egy ollóra.





Kezdjünk neki:

  1. Rajzoljunk két 6 cm átmérőjű kört a kartonra, majd vágjuk ki.
    1
  2. A két kört ragasszuk össze a kézműves ragasztóval
    2
  3. 6 átlóval osszuk fel 12 egyenlő cikkelyre a kört, mintha csak egy óra számlapja lenne.
    3
  4. Ezután az alábbi ábrán látható módon a kijelölt 12 pontba szúrjuk bele a gombostűket, így kapunk egy szövőszéket
  5. Ez egy kicsit bonyolultan fog hangzani, de nagyon egyszerű. a zsineg végét fogjuk meg a hüvelyk újunkkal és a zsineget füzük át 12 óránál, majd hat óránál. Ha ezzel megvagyunk akkor megyünk az óramutató járásával ellentétesen, tehát átfűzzük a madzagot 11 és öt óránál és így tovább amíg végi nem érünk. majd a folyamatot megismételjük , úgy hogy minden csap körül 2 hurok legyen.
    5
  6. Ha végeztünk, akkor a madzagra ráhagyunk kb. 35 centit és elvágjuk. Ez a ráhagyás szükséges a virág összevarrásához. A zsineg végét fűzzük a stoppoló tű végébe és fűzzük át a 12 óránál lévő 4 szálból álló szirom alatt. lásd a képen.
    6
  7. Majd bujtassuk át alatta még egyszer, úgy hogy egy csomót kapjunk, és már kész is az első szirom.
    7
  8. Folytasd ezen a módon, míg ki nem alakul a virág összes szirma8
  9. Amikor körbeértünk, fűzzük át a tűt a virág közepén és kettős csomóval fixáljuk

A gombostűk kihúzkodásával bontsuk ki a virágot, és már készen is vagyunk!

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.